3. rész - Váratlan fordulat

Sziasztok! :) Ez a fejezet már jobban 'megfogja' a történet lényegét. Az események is kezdenek beindulni, de inkább nem is taglalom tovább. :3 Remélem tetszeni fog és jó olvasást kívánok! ;) <3








3. rész - Váratlan fordulat


A madarak szüntelen csicsergése ébresztett fel ma reggel...Hétfő reggel. Hát, eljött ez a nap is. Csak a délutánon járt az eszem, hiszen akkor már London utcáin fogok sétálni a legjobb barátnőmmel. Felültem az ágy szélére, s hirtelen kopogást hallottam.
-Tessék! - kiabáltam, hogy a falam túloldalán lévő személy is meghallja.
-Szia álomszuszék. - köszöntött mosolyogva a bátyám, reggelivel a kezében. -Haladj, mert nyolckor indul a repülőtök! - sürgetett.
-Jól van, jól van...Még csak fél hét lesz. - jelentettem ki unottan, és elvettem a tálcát. -Köszönöm!
-Egészségedre. - mondta Chris, majd kiment az ajtón és becsukta maga mögött.
Gyorsan megettem a reggelimet, levittem a konyhába majd elkezdtem készülődni. Fogat mostam, begöndörítettem a hajam majd felöltöztem. Ma egy hosszú fekete cicanadrág, egy halványkék színű lenge rövidujjú és egy hozzáillő sportcipő mellett döntöttem. Laza öltözék, amely pont jó egy repülőútra. Sietősen bepakoltam a három (!) bőröndömbe, amelyeket egyesével 'húztam' le a lépcsőn. A testvérem felhúzott szemöldökkel figyelte az érdekes jelenetet egy darabig, de nem bírta tovább és elkezdett nevetni.
-Minek neked ennyi ruha? - kérdezte csodálkozva.
-Ez nem csak ruha...Van ott még smink és hajvasaló is. Meg mindenféle női dolog. - mondtam, és nem értettem a 'felháborodásának' okát.
-Rendben, de én úgy tudom Londonban ismerik a mosógépet...-nevetett fel ismételten.
Erre én már csak egy kissé lenéző pillantást ejtettem, és 'ledobtam' magam a nappaliban lévő barna bőrkanapéra.
-Ugyanmár Hugi...Még el sem indultál, de máris fáradt vagy? - vigyorgott.
-Úgy látom vicces kedvedben vagy ma reggel. - mosolyogtam, majd ránéztem az órámra.-Te jó ég! Már negyed nyolc van? Induljunk! - kaptam össze magam sietősen, és a bejárati ajtó felé siettem.
-Kíváncsi voltam mikor veszed észre...-szórakozott Chris.
-Szemét! - játszottam el a sértődöttet, majd elindultunk.
Útközben bambán bámultam ki az autó ablakán, amelyről visszaverődött a lázasan sütő nap fénye. Éreztem magamon Chris tekintetét, de nem viszonoztam...Nem akartam, hogy előkerüljenek a "kínos" és szomorú témáink. Körülbelül húsz perc alatt a reptérre értünk. Már messziről kiszúrtam a barátnőm feltűnő öltözékét. Fekete platform magassarkú, hosszú fekete farmernadrág és egy pink színű top amin egy fekete masni virított. Hosszú haja erős copfba volt fogva. Amikor meglátott, szüleit otthagyva rögtön hozzámrohant.
-Meddig aludtál már? Negyed óra múlva felszáll a gépünk, te pedig most érkezel? - nézett rám szúrós szemekkel.
-Sajnálom 'Anyu'. Elment az időérzékem...-nevettem fel. Erre már Sel sem bírta tovább és ő is jót szórakozott a saját kijelentésén.
Indulás előtt Chris váltott pár szót Selena szüleivel, amikor odajött hozzánk pár biztonsági őr.
-Elnézést, melyik repülővel indulnak? - kérdezte az egyik, magas és testes ember udvariasan.
-A nyolc órásival. - válaszolt a bátyám.
-Akkor jobb lenne, hogyha elindulnának, ugyanis a gép 10 perc múlva felszáll. - közölte a magas férfi.
-Jól van, köszönjük. - mosolygott a bátyám, de a két őr -a gesztust figyelembe nem véve- elviharzott.
Itt jött a gyengepontom, a búcsúzkodás. Még Selena is a könnyeit törölgette az arcáról, de próbálta ezt úgy tenni, hogy ne vegyük észre. Kemény lány, de ebben a helyzetben még ő sem bírta visszafogni magát. Rólam pedig inkább ne is beszéljünk.
-Hiányozni fogsz! - öleltem át szorosan a bátyámat, mintha soha többé nem látnám.
-Te is nekem! - simogatta meg gyengéden a fejemet.
Ebben a pillanatban megszólalt a hangosbemondó, és közölte hogy mindenki foglalja el a helyét, mert a Londonba tartó repülőgép öt perc múlva elindul. Chris még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra, majd Selenával el is tűntünk a távolban.
Felszálltunk a repülőre, és elfoglaltuk a helyünket.
-Huh...Ez aztán kemény út lesz. - jegyezte meg Selena.
-Igazad van...Egyébként láttam...-kezdtem bele a témába.
-Mit is láttál már megbocsáss? - kérdezte ártatlan szemekkel, de pontosan tudta, hogy mire célzom.
-Nem kell visszafolytanod magad...A sírás természetes. Főleg egy ilyen helyzetben. - mosolyodtam el.
-De én nem sírtam. - próbálta beadni, de nem sikerült neki.
-Akkor miért van lefolyva a szempillaspriál a szemeidről? - füllentettem, erre ösztönösen az arcához kapott.
-Ömm...Nem szeretném azt mondani, hogy "valami belement a szemembe" mert az már eléggé régi...Inkább maradjon köztünk, rendben? - vigyorgott rám elpirulva.
-Köztünk marad. Egyébként nincs lefolyva a sminked, csak szivattalak. - kacsintottam.
-Bunkó! - vágott fejbe, és elkezdtünk nevetni, mire egy mögöttünk ülő nő lecsitított minket.
Egymásra nézünk Selenával és tovább kuncogtunk, de mostmár halkan.
Már egy órája utaztunk. Selena mélyen aludt mellettem-legalábbis azt hittem- én pedig néha őt néztem, néha pedig a magasból pillantottam le az alattunk elterülő tengerre. A következő percben már az IPhone-mat tartottam magam előtt és Selt próbáltam lefényképezni.
-Nem alszom, úgyhogy tedd el a telefont...-mondta, de a szeme még mindig csukva volt.
-Kísérteties vagy...-dobtam bele a táskámba a készüléket. -Nincs valami újságod amivel kicsit elüthetném az időt? - kérdeztem.
Erre Sel felült, némán kikotorászta a táskájából az egyik tinimagazint és felém nyújtotta.
-Tessék, de el ne tépd...-mondta közömbös hangon, majd ismét befordult 'aludni'.
Már fél óráj az újságot bújtam, mire megakadt a szemem valamin.
"A One Direction nevű brit fiúbanda szívtiprói Londonban veszik fel új lemezükhöz a dalaikat, és részt vesznek egy interjún is."
Ösztönösen Selenára néztem és elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy mennyire odavan értük.
Az út során én is aludtam egy kicsit, majd egy kedves női hang keltett fel.
-Elnézést, nem szeretnélek felkelteni, de a repülőgép épp most száll le. - mosolygott kedvesen a nő.
-Köszönöm...-töröltem meg a szemem, majd óvatosan ébresztgetni kezdtem Selenát.
-Mi a baj? - ásított egy nagyot.
-Megérkeztünk. - mosolyogtam rá.
Mindketten egy óriásit nyújtóztunk, és a csomagokkal a kezünkben leszálltunk a gépről.
Nagy nehezen kiszedtem a táskámból a mobilomat és tárcsázni kezdtem a bátyám számát, ő pedig hamar felvette.
-Szia Chris! Ideértünk. - szóltam bele a készülékbe.
-Szia Hugi! Rendben, és milyen? - kérdezte.
-Ömm...Chris...A reptéren vagyunk. De a LondonEye-t idelátom. - mosolyogtam.
-Jólvan-jólvan. Majd később hívlak, de most le kell tennem. Szia, jók legyetek! - köszönt el.
-Mindig azok vagyunk! Puszi. - köszöntem vissza, majd kinyomtam és a táskám mélyére helyeztem az IPhone-t.
A legjobb barátnőm társaságában elindultunk a hotel felé, ahol lakni fogunk.
-Ne hívjunk taxit? - kérdezte Sel, és felnézett az égre mert eléggé közeledtek a fekete felhők.
-De igen...-mondtam, és újra elővettem a telefont.
Mire megérkezett a taxi, már az eső is szemerkélni kezdett. Körülbelül tíz perc alatt a hotel elé értünk. Kifizettük a taxit és a recepcióra siettünk.
-Jó napot! - köszöntünk egyszerre Selenával a recepciós férfinak.
-Szép napot lányok! - mosolygott. - Miben segíthetek?
-Ashley Sandler névre le van foglalva egy szoba...Meghatározatlan időre. - adtam ki az információkat.
A férfi kicsit habozott, majd elmosolyodott.
-Meg is van! 104-es szoba. -adta át a kulcsot.
Megköszöntük és felmentünk az emeletre. A szobánk -vagy nevezzük inkább apartmannak- egyszerűen csodálatos volt. Volt egy nappali helységünk, egy konyhánk az étkezővel egybenyitva, egy fürdőszoba és két szoba. 
-Otthonos. - jegyezte meg Selena, és körbenézett.
-Igazad van. Szerintem pakoljunk ki. - pattant ki az ötlet a fejemből.
Kipakoltunk és elosztottuk a szobákat. Mikor beléptem a leendő "birodalmamba" eltátottam a számat. A falak halvány, kávébarna színre voltak mázolva hozzáillő ággyal és éjjeliszekrénnyel. Épphogy körbenéztem a barátnőm sikítására lettem figyelmes a szomszéd szobából. Ijedten kirohantam.
-Mi a baj? - kérdeztem teljesen idegesen.
-Ez a szoba...Maga a mennyország! - nézett csillogó szemekkel.
Közelebb mentem és hamarosan meg is pillantottam a gyönyörű, halvány lilára festett falakat, a csodálatos kétszemélyes ágyat és az óriási plazmatévét.
-Ezek aztán tudnak élni...-néztem kerek szemekkel.
-Az biztos. - helyeselt Selena.
-Várj...Még az erkélyt sem láttuk. - mosolyogtam, és egy emberként futottunk ki a szobából.
A kilátás egyszerűen mesés volt. Egyenesen a Temzére láttunk rá a hotel hatodik emeletéről.
-Ez gyönyörű! - jelentette ki Selena.
-Nekem mondod? - tettem fel a költői kérdést ámulatomban.
Miután "kigyönyörködtük"  magunkat, berendezgedtünk.
-Huh...-sóhajtottam. - Nincs kedved elmenni egy kis városnézésre? - kérdeztem mosolyogva.
-Ennyi munka után? Inkább kidőlök...-mondta lazán, és szószerint ledőlt a kanapéra.
-De hiszen csak ragosgatnod kellett a ruháinkat a szekrénybe...Pontosabban, - javítottam ki magam- bedobáltad a ruháinkat a szekrénybe.
-Bele ne halj...-vetette oda, majd bekapcsolta a nappaliban lévő tv-t.
Valamiféle talkshow ment, amiben a One Directionnel készítettek interjút.
-Szóval ez az az interjú amit az újságban említettek. - mosolyodtam el.
-Milyen interjú? - nézett rám furcsán Selena.
-Látom, te csak a képekért veszed meg az újságot...-állapítottam meg.
Selena csak vállat vont, és tovább nézte.
-Melyikért is vagy oda annyira? - kérdeztem, és beültem mellé a kanapéra.
-Érte, ott. - mutogatott a képernyőre vigyorogva.
-Zayn, ugye? - kérdeztem, de fogalmam sem volt, hogy honnan tudom.
-Igen, de...Te honnan tudod a nevét? - húzta fel a szemöldökét Selena.
-Ugyanmár Sel...Amennyit beszélsz róluk..
Erre mindketten felnevettünk, és mikor vége lett az interjúnak kikapcsoltuk a tv-t. Már negyed négy múlt...
-Hogyan ment el ilyen gyorsan az idő? - nézett a faliórára Selena.
-Fogalmam sincsen...Nem eszünk valamit? - kérdeztem, és közben a korgó gyomromat fogtam.
-Ehetünk, de nincs itthon semmi kaja...-húzta el a száját Selena.
-Elmegyek, veszek valamit...-mondtam.
Selena csak bólintott, én felvettem a bőrkabátomat és kisétáltam a hotel folyosójára, magam mögött hagyva az újdonsült 'lakásunkat'. Lementem az utcára, és már kissé be volt sötétedve, az eső pedig még mindig szemerkélt. Fogalmam sem volt hol találom a legközelebbi boltot, így muszáj volt megkérdeznem valakitől. Az utca egy darabig üres volt, én pedig egyre jobban távolodtam a hoteltől, míg megpillantottam egy fekete autó mellett álldogáló barnahajú, csíkós pólós fiút.
-Szia...Ne haragudj, csak azt szeretném kérdezni, hogy merre találom a legközelebbre eső boltot? - fogtam meg óvatosan a vállát, mire ő megfordult és mosolyogva rámnzett.
-Szia. Semmi gond. Azt hiszem, hogy...-kezdte, de én udvariatlanul félbeszakítottam.
-Bocsánat de...Louisnak hívnak, igaz? - szaladt ki a számon.
-Igen. Louis Tomlinson. - nyújtott kezet.
-Ashley Sandler. -mutatkoztam be, és kezet ráztunk.
-Nagyon örvendek Ashley! - mosolygott, én pedig viszonoztam a kedves arckifejezést.-Szóval mit is kerestél?
-Csak egy élelmiszer boltot. Ma érkeztem Londonba, és nem igazán tudok még teljesen kiigazodni.
-Rendben, szívesen segítek. Látod a túloldalon azt a világító feliratú épületet? - mutatott a széles út túloldalára.
-Igen...Az egy olyan bolt amit keresek? - néztem bután.
-Pontosan. - mosolygott.
-Köszönöm...Louis! - köszöntem meg a segítségét.
-Nincs mit köszönnöd. Szívesen segítek, és örülök, hogy találkoztunk.
Bólintottam, jelezve, hogy én is és elindultam, hogy elintézzem amiért jöttem. Körülbelül tíz percig lehettem bent, de amikor kijöttem, Louis még mindig ugyanott állt. Amikor meglátott odaintett. Visszaintettem, és odamentem hozzá.
-Hát, te még mindig itt vagy? - kérdeztem bizonytalanul.
-Igen...A barátomra várok. - jelentette ki, mikor egy göndörhajú srác lépett ki az épületből.
Ösztönösen odakaptam a fejem, és másodpercek múlva már a zöldeskék szempárral találtam szemben magam.
-Harry Styles. - mutatkozott be.
-Ashley...Ashley Sandler. - mosolyogtam.
-Honnan jöttél? - kíváncsiskodott.
-Glasgow. Annyira nincs messze. Körülbelül 3 óra az út repülővel.
-Értem...-mosolyodott el ő is. - Indulunk Louis? - kérdezte türelmetlenül.
-Pont te siettetsz, Mr. Túl sokat ettem ebédre...? - akadt ki Louis.
-Jól van már...Legalább ne egy lány előtt beszéljünk erről...
-Semmi gond...-szóltam bele a beszélgetésbe, amikor megcsörrent a telefonom, bocsánatot kértem és arrébb álltam.-Tessék?
-Hol a büdös francban vagy? - szólt bele idegesen Selena.
-Azonnal megyek...Csak vásároltam. Sajnálom.
-Jó, de siess, mert mindjárt beszarok...Az előbb valami mozgott a szekrényben.
-Ne képzelődj már...Sietek. Szia! - köszöntem el, majd letettem, és visszamentem a srácokhoz.
-Ne haragudjatok, de most mennem kell.
-Semmi gond...Elviszünk. - ajánlotta fel Harry. - Csak mondd el hol laksz.
-Köszönöm! - egyeztem bele, és miközben beszálltunk a kocsiba, elmondtam a hotel címét.
Louis öt perc alatt "odavarázsolt" a hotel elé.
-Köszönöm, mégegyszer...És ne haragudjatok, ha gondot okoztam ezzel.
-Ugyanmár...Hiszen mi ajánlottuk fel. - mosolygott Harry.
Erre csak elmosolyodtam, elköszöntem tőlük és elindultam az emeletre két szatyorral a kezemben.
-Végre, hogy itt vagy...Tudod, hogy féltem? - könnyebbül meg Selena.
-Mitől? A szekrénytől? - néztem furcsán, miközben a konyhapultra helyeztem az étellel teli szatyrokat.
-Mindegy...Inkább tudod mire lennék kíváncsi? Hogy hol voltál ilyen sokáig? Már fél hat van, te pedig negyed négykor indultál...-kérte számon.
-Először is egy üzletet kerestem, másodszor pedig...ülj le! - szóltam rá határozottan.
-Miért?
-Csak ülj már le...-a második kijelentésemre már leült. Egyébként csak azért ültettem le, hogy nehogy elájuljon.
-Leültem. Örülsz? Na, mondd el hol voltál...
-Csak...Útközben összetalálkoztam Louis Tomlinsonnal és Harry Stylessal...Ők segítettek nekem boltot keresni, ne ölj meg.-hadartam el.
-Hogy mit mondtál? Louis és Harry? Na, nem...Te most csak hülyülsz, igaz?
-Nem hülyülök...Ők hoztak haza...
-Ashley Sandler, és nekem miért nem szóltál? Legalább a számukat elkérted?
-Dehogy kértem...Ez csak csupán véletlen volt, soha többé nem fogunk összefutni velük...
-Kössz a bíztatást...El sem hiszem, hogy Harryvel és Louissal kocsikázol, nekem pedig nem szólsz...
-Sajnálom...Inkább ne taglaljuk tovább. - kértem meg Selenát, mire bólintott én pedig elkezdtem készíteni a vacsorát.