2. rész - Várakozás

Sziasztok! Meghoztam a második részt. Ez a rész már jobban rávezet a történet lényegére, de még nem teljesen bontakoznak ki a dolgok. Remélem tetszeni fog, és minél többen elolvassátok majd! Írjatok véleményt kommentbe! :) Jó olvasást! <3






2. rész - Várakozás



A nyugtalan, és zavaros éjszakám után felduzzadt és kisírt szemekkel ébredtem. Sel még mellettem aludt, jó mélyen...Én pedig alig pihentem valamennyit. Végig csak az utazásra, a sulira és a szüleimre tudtam gondolni. Igaz, az utóbbi óta már eltelt kerek 6 hónap, de még mindig nem tudom kiverni a fejemből...És azt hiszem, soha nem is fogom tudni. Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott bennem. Próbáltam ellazítani magam, és nem gondolni ezekre a dolgokra, de nem ment...Egyszerűen nem ment.
Úgy döntöttem, inkább lemegyek a nappaliba, ahol nagy meglepetésemre a bátyám várt.
-Jó reggelt, bátyus. Te nem dolgozol ma? - kérdeztem csodálkozva a kanapén ülő bátyámat, aki éppen a laptopjával "szórakozott".
-Neked is! Nem, ma nem mentem. Szabadnapot kértem, hogy keresni tudjak nektek valami elfogadható helyet. - mosolyodott el, de láttam, hogy kissé zaklatott.
-Ezek szerint el kell utaznunk valahova, igaz? - kérdeztem meg feleslegesen, hiszen nagyon jól tudtam a választ.
Chris nem mondott semmit, csak bizonytalanul bólintott.
-Rendben...Megértem, és köszönöm. - húztam halvány mosolyra a számat, odamentem hozzá és megöleltem. Mikor kissé eltávolodtunk egymástól a laptop fényesen világító képernyőjére néztem.
-London? - kérdeztem csodálkozva.
-Remélem megfelel...Ezt az egy helyet találom megfelelőnek. Még iskolát is találtam nektek, ami ráadásul eléggé 'lezser'. Egy héten csupán háromszor kell bejárnotok órára, amit inkább nem is tanítási időszaknak, hanem "egész napos képzésnek" nevezném. - mondta, miközben a monitort méregette.
-Eléggé jól hangzik...Viszont tudnod kell, hogy Glasgowot semmi sem helyettesíti majd. - mosolyodtam el.
-Igen, tudom...Viszont van egy apró probléma amit jobb ha előbb tudsz meg, mint utóbb. Én nem mehetek veletek. - kezdte, de azonnal közbekérdeztem.
-Micsoda? Ugyan miért? - néztem tágra nyílt szemekkel a testvéremre.
-Ashley...-állt fel, és mélyen a szemeimbe nézett. -Nekem állandó munkahelyem itt a városban, amit nem hagyhatok itt...Illetve itt hagyhatnám, de nehéz lenne még azzal is törődni, hogy Londonban munkahely után kutassak...Kérlek, értsd meg.
Pár percig némán néztem a padlót, de úgy gondoltam, hogy mostmár úgyis mindegy, ezért rábólintottam.
-Igazad van. Teljes mértékben. - néztem fel a bátyámra, majd szorosan átöleltem.
Ebben a pillanatban Selena jelent meg a lépcső előtt, és a padlót bámulta. Hirtelen felnézett, és amikor meglátott minket széles mosollyal köszöntött.
-Jó reggelt! - nézett ránk.
-Neked is. - mondtuk egyszerre Chrissel, és rámosolyogtunk.
Amikor Sel kiszúrta a laptopot rögtön odajött hozzánk és szemügyre is vetette.
-Szóval London? - szélesedett ki a vigyor az arcán. -Nekem tetszik...Nagyon tetszik.
-Ugyan miért vagy ilyen boldog? - kérdeztem furcsállkodva.
-Tudod Ashley, én nem úgy állok hozzá a dolgokhoz, ahogyan azt te teszed...Én egészen más oldalról közelítem meg ezt a 'történetet'. - vigyorgott gúnyosan.
-Ugyanmár...Csak nem a bandádra célozgatsz, akik Londonban tartózkodnak jelenpillanatban? - világosodott ki minden előttem.
-Látod, látod...Tudsz te, ha akarsz! - kacsintott rám, erre én felnevettem.
Hihetetlen, hogy Selena mennyire el tudja felejtetni velem ezt a rossz helyzetet, és mindig meg tud valahogyan nevettetni.
-Köszönöm...-néztem a barna szempárba, és mosolyra húztam a számat.
-Ezt nem kell megköszönnöd..Tudod, hogy bármiben melletted állok. - viszonozta a mosolyom, majd átölelt.
Chris csak csendesen figyelte a jelenetet, majd közbeszólt.
-Nincs kedvetek reggelizni valamit? - kérdezte kedvesen.
Mi csak egymásra néztünk és bólintottunk. Elég nekünk ennyi Sellel, és máris megértjük egymást.
Reggeli után felmentünk az emeletre, megmosakodtunk és felöltöztünk. Én egy farmer rövidnadrágot vettem fel és egy egyszerű virágos topot. Selena pedig egy fekete rövidnadrágot és egy pink felsőt, amin ez a felirat mutatkozott: 'Shut Up!'
Hát, igen...Eléggé Selenás. Határozott és őszinte. Mellesleg szögegyenesre vasalta gesztenyebarna haját, amely lágyan a vállára omlott.
Leheletnyi sminket készítettünk magunknak, majd úgy gondoltunk elmegyünk egy kicsit körülnézni a közeli plázában.
Végülis semmi érdekeset nem találtunk, csak beültünk a Starbucks Coffee-ba és ott ütöttük el az időnket. Már fél négy körül lehetett, amikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Csak Chris volt az. Felvettem, és beleszóltam a kagylóba:
-Szia Chris! Mit szeretnél? - kérdeztem tőle.
-Szia Hugi! Csak azt szeretném mondani, hogy a repülőtök kissé hamar indul Londonba...
-Mikor? - tettem fel egy kérdést ismét, de közben befogtam a szabadon lévő fülemet, mert mellettünk egy igen zajos társaság haladt el a kávézóban.
-A helyzet az, hogy már hétfőn indulnotok kéne...-jelentette ki Chris, mire meglepődöttség, és egy kis félelem került az arcomra, de végül egyszerű választ adtam, hogy ne húzzuk tovább az időt.
-Rendben...-mondtam bizonytalan hanggal.
-Hugi, tudom, hogy ez most borzasztóan nehéz neked, de hidd el, hogy együtt átvészeljük. Gondolj bele, Londonban nem is lesz olyan rossz, főleg hogy veled tart a legjobb barátnőd is.
-Igazad van...Nincs is semmi gond. De azt hiszem most leteszem. Nem sokára indulunk haza. Szia! - köszöntem, majd megszakítottam a vonalat.
Selena csodálkozó szemekkel nézett rám, válaszra várva.
-Hétfőn száll fel a repülőnk. - mondtam, és halvány mosolyra húztam a számat.
-Ilyen hamar? - nézett rám csodálkozva Selena, de egyszercsak felcsillant a szeme. -Ez végülis egész jó. Hiszen hamar átkerülünk egy másik iskolába és ezzel együtt a gondok is hamarabb megoldódnak. - mosolygott, és ezt a mondatát nekem szánta. Próbált vele vígasztalni.
-Igaz. Erről az oldaláról kell látnom a dolgokat...Na, de szerintem induljunk el, mert még haza is kéne érnünk. - mondtam, kidobtam a kávés poharamat és elindultunk.

-----------

Vasárnap reggel...Az esőcseppek kopogására ébredtem, amik erőteljesen csapódtak az ablaküvegre, majd gyengéden folytatva útjukat lecsordogáltak. A hangulatom már kezdett jobb lenni, akármennyire is borongós volt az időjárás. Úgy éreztem magam, mintha már Londonban lennék. De nem...Az a nap csak holnap jön el. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és rögtön lesiettem a bátyámhoz. Nagy meglepődöttségemre nem volt sem a konyhában, sem a nappaliban. Halkan benyitottam a folyosónk végén lévő hálószobába és még aludt. Igaz...Be kellett pótolnia a kivett szabadnapot. Valószínűleg éjszakai munkaidőt vállalt. Óvatos mozdulattal visszacsuktam az ajtót, és kimentem a konyhába. Elkezdtem reggelit készíteni a bátyámnak, és magamnak is. Chrisét betettem a hűtőbe, a sajátomat pedig gyorsan elfogyasztottam. Meredten bámultam magam elé, mert csak a holnapi napra tudtam gondolni. Később felhívtam Selenát és eldöntöttük, hogy rendezünk egy utolsó városnéző napot.  A bátyámnak hagytam egy levelet, amelyben ez állt:

"Jó reggelt Chris!
Ne ijedj meg, mert nem találsz itthon. Elmentem Selenával várost nézni, hogy legalább utoljára láthassam magam előtt Glasgowot. A reggelidet a hűtőben találod. Délután találkozunk!
Ashley"

Selenával az egész várost bejártuk, és egészen estére értünk haza. Elmondta, hogy Chris beszélt az édesanyjával, aki örömmel engedi el lányát, hiszen elég felelősségtudatosnak érzi. Végülis örültem, hogy együtt megyünk Londonba. Kezdett megvilágosodni előttem a dolgok pozitív értelme is. Jó volt 'utoljára' látni Glasgowot...Nagyon hiányozni fog, megmondom őszintén de már kezdek beletörődni. Este már nyugodtabban hajtottam álomra a fejemet, hiszen nem tudhatom előre milyen események várnak rám Londonban, de remélem, hogy óriási kaland lesz és hogy soha nem fogom elfelejteni.