3. rész - Váratlan fordulat

Sziasztok! :) Ez a fejezet már jobban 'megfogja' a történet lényegét. Az események is kezdenek beindulni, de inkább nem is taglalom tovább. :3 Remélem tetszeni fog és jó olvasást kívánok! ;) <3








3. rész - Váratlan fordulat


A madarak szüntelen csicsergése ébresztett fel ma reggel...Hétfő reggel. Hát, eljött ez a nap is. Csak a délutánon járt az eszem, hiszen akkor már London utcáin fogok sétálni a legjobb barátnőmmel. Felültem az ágy szélére, s hirtelen kopogást hallottam.
-Tessék! - kiabáltam, hogy a falam túloldalán lévő személy is meghallja.
-Szia álomszuszék. - köszöntött mosolyogva a bátyám, reggelivel a kezében. -Haladj, mert nyolckor indul a repülőtök! - sürgetett.
-Jól van, jól van...Még csak fél hét lesz. - jelentettem ki unottan, és elvettem a tálcát. -Köszönöm!
-Egészségedre. - mondta Chris, majd kiment az ajtón és becsukta maga mögött.
Gyorsan megettem a reggelimet, levittem a konyhába majd elkezdtem készülődni. Fogat mostam, begöndörítettem a hajam majd felöltöztem. Ma egy hosszú fekete cicanadrág, egy halványkék színű lenge rövidujjú és egy hozzáillő sportcipő mellett döntöttem. Laza öltözék, amely pont jó egy repülőútra. Sietősen bepakoltam a három (!) bőröndömbe, amelyeket egyesével 'húztam' le a lépcsőn. A testvérem felhúzott szemöldökkel figyelte az érdekes jelenetet egy darabig, de nem bírta tovább és elkezdett nevetni.
-Minek neked ennyi ruha? - kérdezte csodálkozva.
-Ez nem csak ruha...Van ott még smink és hajvasaló is. Meg mindenféle női dolog. - mondtam, és nem értettem a 'felháborodásának' okát.
-Rendben, de én úgy tudom Londonban ismerik a mosógépet...-nevetett fel ismételten.
Erre én már csak egy kissé lenéző pillantást ejtettem, és 'ledobtam' magam a nappaliban lévő barna bőrkanapéra.
-Ugyanmár Hugi...Még el sem indultál, de máris fáradt vagy? - vigyorgott.
-Úgy látom vicces kedvedben vagy ma reggel. - mosolyogtam, majd ránéztem az órámra.-Te jó ég! Már negyed nyolc van? Induljunk! - kaptam össze magam sietősen, és a bejárati ajtó felé siettem.
-Kíváncsi voltam mikor veszed észre...-szórakozott Chris.
-Szemét! - játszottam el a sértődöttet, majd elindultunk.
Útközben bambán bámultam ki az autó ablakán, amelyről visszaverődött a lázasan sütő nap fénye. Éreztem magamon Chris tekintetét, de nem viszonoztam...Nem akartam, hogy előkerüljenek a "kínos" és szomorú témáink. Körülbelül húsz perc alatt a reptérre értünk. Már messziről kiszúrtam a barátnőm feltűnő öltözékét. Fekete platform magassarkú, hosszú fekete farmernadrág és egy pink színű top amin egy fekete masni virított. Hosszú haja erős copfba volt fogva. Amikor meglátott, szüleit otthagyva rögtön hozzámrohant.
-Meddig aludtál már? Negyed óra múlva felszáll a gépünk, te pedig most érkezel? - nézett rám szúrós szemekkel.
-Sajnálom 'Anyu'. Elment az időérzékem...-nevettem fel. Erre már Sel sem bírta tovább és ő is jót szórakozott a saját kijelentésén.
Indulás előtt Chris váltott pár szót Selena szüleivel, amikor odajött hozzánk pár biztonsági őr.
-Elnézést, melyik repülővel indulnak? - kérdezte az egyik, magas és testes ember udvariasan.
-A nyolc órásival. - válaszolt a bátyám.
-Akkor jobb lenne, hogyha elindulnának, ugyanis a gép 10 perc múlva felszáll. - közölte a magas férfi.
-Jól van, köszönjük. - mosolygott a bátyám, de a két őr -a gesztust figyelembe nem véve- elviharzott.
Itt jött a gyengepontom, a búcsúzkodás. Még Selena is a könnyeit törölgette az arcáról, de próbálta ezt úgy tenni, hogy ne vegyük észre. Kemény lány, de ebben a helyzetben még ő sem bírta visszafogni magát. Rólam pedig inkább ne is beszéljünk.
-Hiányozni fogsz! - öleltem át szorosan a bátyámat, mintha soha többé nem látnám.
-Te is nekem! - simogatta meg gyengéden a fejemet.
Ebben a pillanatban megszólalt a hangosbemondó, és közölte hogy mindenki foglalja el a helyét, mert a Londonba tartó repülőgép öt perc múlva elindul. Chris még egy utolsó puszit nyomott a homlokomra, majd Selenával el is tűntünk a távolban.
Felszálltunk a repülőre, és elfoglaltuk a helyünket.
-Huh...Ez aztán kemény út lesz. - jegyezte meg Selena.
-Igazad van...Egyébként láttam...-kezdtem bele a témába.
-Mit is láttál már megbocsáss? - kérdezte ártatlan szemekkel, de pontosan tudta, hogy mire célzom.
-Nem kell visszafolytanod magad...A sírás természetes. Főleg egy ilyen helyzetben. - mosolyodtam el.
-De én nem sírtam. - próbálta beadni, de nem sikerült neki.
-Akkor miért van lefolyva a szempillaspriál a szemeidről? - füllentettem, erre ösztönösen az arcához kapott.
-Ömm...Nem szeretném azt mondani, hogy "valami belement a szemembe" mert az már eléggé régi...Inkább maradjon köztünk, rendben? - vigyorgott rám elpirulva.
-Köztünk marad. Egyébként nincs lefolyva a sminked, csak szivattalak. - kacsintottam.
-Bunkó! - vágott fejbe, és elkezdtünk nevetni, mire egy mögöttünk ülő nő lecsitított minket.
Egymásra nézünk Selenával és tovább kuncogtunk, de mostmár halkan.
Már egy órája utaztunk. Selena mélyen aludt mellettem-legalábbis azt hittem- én pedig néha őt néztem, néha pedig a magasból pillantottam le az alattunk elterülő tengerre. A következő percben már az IPhone-mat tartottam magam előtt és Selt próbáltam lefényképezni.
-Nem alszom, úgyhogy tedd el a telefont...-mondta, de a szeme még mindig csukva volt.
-Kísérteties vagy...-dobtam bele a táskámba a készüléket. -Nincs valami újságod amivel kicsit elüthetném az időt? - kérdeztem.
Erre Sel felült, némán kikotorászta a táskájából az egyik tinimagazint és felém nyújtotta.
-Tessék, de el ne tépd...-mondta közömbös hangon, majd ismét befordult 'aludni'.
Már fél óráj az újságot bújtam, mire megakadt a szemem valamin.
"A One Direction nevű brit fiúbanda szívtiprói Londonban veszik fel új lemezükhöz a dalaikat, és részt vesznek egy interjún is."
Ösztönösen Selenára néztem és elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy mennyire odavan értük.
Az út során én is aludtam egy kicsit, majd egy kedves női hang keltett fel.
-Elnézést, nem szeretnélek felkelteni, de a repülőgép épp most száll le. - mosolygott kedvesen a nő.
-Köszönöm...-töröltem meg a szemem, majd óvatosan ébresztgetni kezdtem Selenát.
-Mi a baj? - ásított egy nagyot.
-Megérkeztünk. - mosolyogtam rá.
Mindketten egy óriásit nyújtóztunk, és a csomagokkal a kezünkben leszálltunk a gépről.
Nagy nehezen kiszedtem a táskámból a mobilomat és tárcsázni kezdtem a bátyám számát, ő pedig hamar felvette.
-Szia Chris! Ideértünk. - szóltam bele a készülékbe.
-Szia Hugi! Rendben, és milyen? - kérdezte.
-Ömm...Chris...A reptéren vagyunk. De a LondonEye-t idelátom. - mosolyogtam.
-Jólvan-jólvan. Majd később hívlak, de most le kell tennem. Szia, jók legyetek! - köszönt el.
-Mindig azok vagyunk! Puszi. - köszöntem vissza, majd kinyomtam és a táskám mélyére helyeztem az IPhone-t.
A legjobb barátnőm társaságában elindultunk a hotel felé, ahol lakni fogunk.
-Ne hívjunk taxit? - kérdezte Sel, és felnézett az égre mert eléggé közeledtek a fekete felhők.
-De igen...-mondtam, és újra elővettem a telefont.
Mire megérkezett a taxi, már az eső is szemerkélni kezdett. Körülbelül tíz perc alatt a hotel elé értünk. Kifizettük a taxit és a recepcióra siettünk.
-Jó napot! - köszöntünk egyszerre Selenával a recepciós férfinak.
-Szép napot lányok! - mosolygott. - Miben segíthetek?
-Ashley Sandler névre le van foglalva egy szoba...Meghatározatlan időre. - adtam ki az információkat.
A férfi kicsit habozott, majd elmosolyodott.
-Meg is van! 104-es szoba. -adta át a kulcsot.
Megköszöntük és felmentünk az emeletre. A szobánk -vagy nevezzük inkább apartmannak- egyszerűen csodálatos volt. Volt egy nappali helységünk, egy konyhánk az étkezővel egybenyitva, egy fürdőszoba és két szoba. 
-Otthonos. - jegyezte meg Selena, és körbenézett.
-Igazad van. Szerintem pakoljunk ki. - pattant ki az ötlet a fejemből.
Kipakoltunk és elosztottuk a szobákat. Mikor beléptem a leendő "birodalmamba" eltátottam a számat. A falak halvány, kávébarna színre voltak mázolva hozzáillő ággyal és éjjeliszekrénnyel. Épphogy körbenéztem a barátnőm sikítására lettem figyelmes a szomszéd szobából. Ijedten kirohantam.
-Mi a baj? - kérdeztem teljesen idegesen.
-Ez a szoba...Maga a mennyország! - nézett csillogó szemekkel.
Közelebb mentem és hamarosan meg is pillantottam a gyönyörű, halvány lilára festett falakat, a csodálatos kétszemélyes ágyat és az óriási plazmatévét.
-Ezek aztán tudnak élni...-néztem kerek szemekkel.
-Az biztos. - helyeselt Selena.
-Várj...Még az erkélyt sem láttuk. - mosolyogtam, és egy emberként futottunk ki a szobából.
A kilátás egyszerűen mesés volt. Egyenesen a Temzére láttunk rá a hotel hatodik emeletéről.
-Ez gyönyörű! - jelentette ki Selena.
-Nekem mondod? - tettem fel a költői kérdést ámulatomban.
Miután "kigyönyörködtük"  magunkat, berendezgedtünk.
-Huh...-sóhajtottam. - Nincs kedved elmenni egy kis városnézésre? - kérdeztem mosolyogva.
-Ennyi munka után? Inkább kidőlök...-mondta lazán, és szószerint ledőlt a kanapéra.
-De hiszen csak ragosgatnod kellett a ruháinkat a szekrénybe...Pontosabban, - javítottam ki magam- bedobáltad a ruháinkat a szekrénybe.
-Bele ne halj...-vetette oda, majd bekapcsolta a nappaliban lévő tv-t.
Valamiféle talkshow ment, amiben a One Directionnel készítettek interjút.
-Szóval ez az az interjú amit az újságban említettek. - mosolyodtam el.
-Milyen interjú? - nézett rám furcsán Selena.
-Látom, te csak a képekért veszed meg az újságot...-állapítottam meg.
Selena csak vállat vont, és tovább nézte.
-Melyikért is vagy oda annyira? - kérdeztem, és beültem mellé a kanapéra.
-Érte, ott. - mutogatott a képernyőre vigyorogva.
-Zayn, ugye? - kérdeztem, de fogalmam sem volt, hogy honnan tudom.
-Igen, de...Te honnan tudod a nevét? - húzta fel a szemöldökét Selena.
-Ugyanmár Sel...Amennyit beszélsz róluk..
Erre mindketten felnevettünk, és mikor vége lett az interjúnak kikapcsoltuk a tv-t. Már negyed négy múlt...
-Hogyan ment el ilyen gyorsan az idő? - nézett a faliórára Selena.
-Fogalmam sincsen...Nem eszünk valamit? - kérdeztem, és közben a korgó gyomromat fogtam.
-Ehetünk, de nincs itthon semmi kaja...-húzta el a száját Selena.
-Elmegyek, veszek valamit...-mondtam.
Selena csak bólintott, én felvettem a bőrkabátomat és kisétáltam a hotel folyosójára, magam mögött hagyva az újdonsült 'lakásunkat'. Lementem az utcára, és már kissé be volt sötétedve, az eső pedig még mindig szemerkélt. Fogalmam sem volt hol találom a legközelebbi boltot, így muszáj volt megkérdeznem valakitől. Az utca egy darabig üres volt, én pedig egyre jobban távolodtam a hoteltől, míg megpillantottam egy fekete autó mellett álldogáló barnahajú, csíkós pólós fiút.
-Szia...Ne haragudj, csak azt szeretném kérdezni, hogy merre találom a legközelebbre eső boltot? - fogtam meg óvatosan a vállát, mire ő megfordult és mosolyogva rámnzett.
-Szia. Semmi gond. Azt hiszem, hogy...-kezdte, de én udvariatlanul félbeszakítottam.
-Bocsánat de...Louisnak hívnak, igaz? - szaladt ki a számon.
-Igen. Louis Tomlinson. - nyújtott kezet.
-Ashley Sandler. -mutatkoztam be, és kezet ráztunk.
-Nagyon örvendek Ashley! - mosolygott, én pedig viszonoztam a kedves arckifejezést.-Szóval mit is kerestél?
-Csak egy élelmiszer boltot. Ma érkeztem Londonba, és nem igazán tudok még teljesen kiigazodni.
-Rendben, szívesen segítek. Látod a túloldalon azt a világító feliratú épületet? - mutatott a széles út túloldalára.
-Igen...Az egy olyan bolt amit keresek? - néztem bután.
-Pontosan. - mosolygott.
-Köszönöm...Louis! - köszöntem meg a segítségét.
-Nincs mit köszönnöd. Szívesen segítek, és örülök, hogy találkoztunk.
Bólintottam, jelezve, hogy én is és elindultam, hogy elintézzem amiért jöttem. Körülbelül tíz percig lehettem bent, de amikor kijöttem, Louis még mindig ugyanott állt. Amikor meglátott odaintett. Visszaintettem, és odamentem hozzá.
-Hát, te még mindig itt vagy? - kérdeztem bizonytalanul.
-Igen...A barátomra várok. - jelentette ki, mikor egy göndörhajú srác lépett ki az épületből.
Ösztönösen odakaptam a fejem, és másodpercek múlva már a zöldeskék szempárral találtam szemben magam.
-Harry Styles. - mutatkozott be.
-Ashley...Ashley Sandler. - mosolyogtam.
-Honnan jöttél? - kíváncsiskodott.
-Glasgow. Annyira nincs messze. Körülbelül 3 óra az út repülővel.
-Értem...-mosolyodott el ő is. - Indulunk Louis? - kérdezte türelmetlenül.
-Pont te siettetsz, Mr. Túl sokat ettem ebédre...? - akadt ki Louis.
-Jól van már...Legalább ne egy lány előtt beszéljünk erről...
-Semmi gond...-szóltam bele a beszélgetésbe, amikor megcsörrent a telefonom, bocsánatot kértem és arrébb álltam.-Tessék?
-Hol a büdös francban vagy? - szólt bele idegesen Selena.
-Azonnal megyek...Csak vásároltam. Sajnálom.
-Jó, de siess, mert mindjárt beszarok...Az előbb valami mozgott a szekrényben.
-Ne képzelődj már...Sietek. Szia! - köszöntem el, majd letettem, és visszamentem a srácokhoz.
-Ne haragudjatok, de most mennem kell.
-Semmi gond...Elviszünk. - ajánlotta fel Harry. - Csak mondd el hol laksz.
-Köszönöm! - egyeztem bele, és miközben beszálltunk a kocsiba, elmondtam a hotel címét.
Louis öt perc alatt "odavarázsolt" a hotel elé.
-Köszönöm, mégegyszer...És ne haragudjatok, ha gondot okoztam ezzel.
-Ugyanmár...Hiszen mi ajánlottuk fel. - mosolygott Harry.
Erre csak elmosolyodtam, elköszöntem tőlük és elindultam az emeletre két szatyorral a kezemben.
-Végre, hogy itt vagy...Tudod, hogy féltem? - könnyebbül meg Selena.
-Mitől? A szekrénytől? - néztem furcsán, miközben a konyhapultra helyeztem az étellel teli szatyrokat.
-Mindegy...Inkább tudod mire lennék kíváncsi? Hogy hol voltál ilyen sokáig? Már fél hat van, te pedig negyed négykor indultál...-kérte számon.
-Először is egy üzletet kerestem, másodszor pedig...ülj le! - szóltam rá határozottan.
-Miért?
-Csak ülj már le...-a második kijelentésemre már leült. Egyébként csak azért ültettem le, hogy nehogy elájuljon.
-Leültem. Örülsz? Na, mondd el hol voltál...
-Csak...Útközben összetalálkoztam Louis Tomlinsonnal és Harry Stylessal...Ők segítettek nekem boltot keresni, ne ölj meg.-hadartam el.
-Hogy mit mondtál? Louis és Harry? Na, nem...Te most csak hülyülsz, igaz?
-Nem hülyülök...Ők hoztak haza...
-Ashley Sandler, és nekem miért nem szóltál? Legalább a számukat elkérted?
-Dehogy kértem...Ez csak csupán véletlen volt, soha többé nem fogunk összefutni velük...
-Kössz a bíztatást...El sem hiszem, hogy Harryvel és Louissal kocsikázol, nekem pedig nem szólsz...
-Sajnálom...Inkább ne taglaljuk tovább. - kértem meg Selenát, mire bólintott én pedig elkezdtem készíteni a vacsorát.

2. rész - Várakozás

Sziasztok! Meghoztam a második részt. Ez a rész már jobban rávezet a történet lényegére, de még nem teljesen bontakoznak ki a dolgok. Remélem tetszeni fog, és minél többen elolvassátok majd! Írjatok véleményt kommentbe! :) Jó olvasást! <3






2. rész - Várakozás



A nyugtalan, és zavaros éjszakám után felduzzadt és kisírt szemekkel ébredtem. Sel még mellettem aludt, jó mélyen...Én pedig alig pihentem valamennyit. Végig csak az utazásra, a sulira és a szüleimre tudtam gondolni. Igaz, az utóbbi óta már eltelt kerek 6 hónap, de még mindig nem tudom kiverni a fejemből...És azt hiszem, soha nem is fogom tudni. Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott bennem. Próbáltam ellazítani magam, és nem gondolni ezekre a dolgokra, de nem ment...Egyszerűen nem ment.
Úgy döntöttem, inkább lemegyek a nappaliba, ahol nagy meglepetésemre a bátyám várt.
-Jó reggelt, bátyus. Te nem dolgozol ma? - kérdeztem csodálkozva a kanapén ülő bátyámat, aki éppen a laptopjával "szórakozott".
-Neked is! Nem, ma nem mentem. Szabadnapot kértem, hogy keresni tudjak nektek valami elfogadható helyet. - mosolyodott el, de láttam, hogy kissé zaklatott.
-Ezek szerint el kell utaznunk valahova, igaz? - kérdeztem meg feleslegesen, hiszen nagyon jól tudtam a választ.
Chris nem mondott semmit, csak bizonytalanul bólintott.
-Rendben...Megértem, és köszönöm. - húztam halvány mosolyra a számat, odamentem hozzá és megöleltem. Mikor kissé eltávolodtunk egymástól a laptop fényesen világító képernyőjére néztem.
-London? - kérdeztem csodálkozva.
-Remélem megfelel...Ezt az egy helyet találom megfelelőnek. Még iskolát is találtam nektek, ami ráadásul eléggé 'lezser'. Egy héten csupán háromszor kell bejárnotok órára, amit inkább nem is tanítási időszaknak, hanem "egész napos képzésnek" nevezném. - mondta, miközben a monitort méregette.
-Eléggé jól hangzik...Viszont tudnod kell, hogy Glasgowot semmi sem helyettesíti majd. - mosolyodtam el.
-Igen, tudom...Viszont van egy apró probléma amit jobb ha előbb tudsz meg, mint utóbb. Én nem mehetek veletek. - kezdte, de azonnal közbekérdeztem.
-Micsoda? Ugyan miért? - néztem tágra nyílt szemekkel a testvéremre.
-Ashley...-állt fel, és mélyen a szemeimbe nézett. -Nekem állandó munkahelyem itt a városban, amit nem hagyhatok itt...Illetve itt hagyhatnám, de nehéz lenne még azzal is törődni, hogy Londonban munkahely után kutassak...Kérlek, értsd meg.
Pár percig némán néztem a padlót, de úgy gondoltam, hogy mostmár úgyis mindegy, ezért rábólintottam.
-Igazad van. Teljes mértékben. - néztem fel a bátyámra, majd szorosan átöleltem.
Ebben a pillanatban Selena jelent meg a lépcső előtt, és a padlót bámulta. Hirtelen felnézett, és amikor meglátott minket széles mosollyal köszöntött.
-Jó reggelt! - nézett ránk.
-Neked is. - mondtuk egyszerre Chrissel, és rámosolyogtunk.
Amikor Sel kiszúrta a laptopot rögtön odajött hozzánk és szemügyre is vetette.
-Szóval London? - szélesedett ki a vigyor az arcán. -Nekem tetszik...Nagyon tetszik.
-Ugyan miért vagy ilyen boldog? - kérdeztem furcsállkodva.
-Tudod Ashley, én nem úgy állok hozzá a dolgokhoz, ahogyan azt te teszed...Én egészen más oldalról közelítem meg ezt a 'történetet'. - vigyorgott gúnyosan.
-Ugyanmár...Csak nem a bandádra célozgatsz, akik Londonban tartózkodnak jelenpillanatban? - világosodott ki minden előttem.
-Látod, látod...Tudsz te, ha akarsz! - kacsintott rám, erre én felnevettem.
Hihetetlen, hogy Selena mennyire el tudja felejtetni velem ezt a rossz helyzetet, és mindig meg tud valahogyan nevettetni.
-Köszönöm...-néztem a barna szempárba, és mosolyra húztam a számat.
-Ezt nem kell megköszönnöd..Tudod, hogy bármiben melletted állok. - viszonozta a mosolyom, majd átölelt.
Chris csak csendesen figyelte a jelenetet, majd közbeszólt.
-Nincs kedvetek reggelizni valamit? - kérdezte kedvesen.
Mi csak egymásra néztünk és bólintottunk. Elég nekünk ennyi Sellel, és máris megértjük egymást.
Reggeli után felmentünk az emeletre, megmosakodtunk és felöltöztünk. Én egy farmer rövidnadrágot vettem fel és egy egyszerű virágos topot. Selena pedig egy fekete rövidnadrágot és egy pink felsőt, amin ez a felirat mutatkozott: 'Shut Up!'
Hát, igen...Eléggé Selenás. Határozott és őszinte. Mellesleg szögegyenesre vasalta gesztenyebarna haját, amely lágyan a vállára omlott.
Leheletnyi sminket készítettünk magunknak, majd úgy gondoltunk elmegyünk egy kicsit körülnézni a közeli plázában.
Végülis semmi érdekeset nem találtunk, csak beültünk a Starbucks Coffee-ba és ott ütöttük el az időnket. Már fél négy körül lehetett, amikor váratlanul megcsörrent a telefonom. Csak Chris volt az. Felvettem, és beleszóltam a kagylóba:
-Szia Chris! Mit szeretnél? - kérdeztem tőle.
-Szia Hugi! Csak azt szeretném mondani, hogy a repülőtök kissé hamar indul Londonba...
-Mikor? - tettem fel egy kérdést ismét, de közben befogtam a szabadon lévő fülemet, mert mellettünk egy igen zajos társaság haladt el a kávézóban.
-A helyzet az, hogy már hétfőn indulnotok kéne...-jelentette ki Chris, mire meglepődöttség, és egy kis félelem került az arcomra, de végül egyszerű választ adtam, hogy ne húzzuk tovább az időt.
-Rendben...-mondtam bizonytalan hanggal.
-Hugi, tudom, hogy ez most borzasztóan nehéz neked, de hidd el, hogy együtt átvészeljük. Gondolj bele, Londonban nem is lesz olyan rossz, főleg hogy veled tart a legjobb barátnőd is.
-Igazad van...Nincs is semmi gond. De azt hiszem most leteszem. Nem sokára indulunk haza. Szia! - köszöntem, majd megszakítottam a vonalat.
Selena csodálkozó szemekkel nézett rám, válaszra várva.
-Hétfőn száll fel a repülőnk. - mondtam, és halvány mosolyra húztam a számat.
-Ilyen hamar? - nézett rám csodálkozva Selena, de egyszercsak felcsillant a szeme. -Ez végülis egész jó. Hiszen hamar átkerülünk egy másik iskolába és ezzel együtt a gondok is hamarabb megoldódnak. - mosolygott, és ezt a mondatát nekem szánta. Próbált vele vígasztalni.
-Igaz. Erről az oldaláról kell látnom a dolgokat...Na, de szerintem induljunk el, mert még haza is kéne érnünk. - mondtam, kidobtam a kávés poharamat és elindultunk.

-----------

Vasárnap reggel...Az esőcseppek kopogására ébredtem, amik erőteljesen csapódtak az ablaküvegre, majd gyengéden folytatva útjukat lecsordogáltak. A hangulatom már kezdett jobb lenni, akármennyire is borongós volt az időjárás. Úgy éreztem magam, mintha már Londonban lennék. De nem...Az a nap csak holnap jön el. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és rögtön lesiettem a bátyámhoz. Nagy meglepődöttségemre nem volt sem a konyhában, sem a nappaliban. Halkan benyitottam a folyosónk végén lévő hálószobába és még aludt. Igaz...Be kellett pótolnia a kivett szabadnapot. Valószínűleg éjszakai munkaidőt vállalt. Óvatos mozdulattal visszacsuktam az ajtót, és kimentem a konyhába. Elkezdtem reggelit készíteni a bátyámnak, és magamnak is. Chrisét betettem a hűtőbe, a sajátomat pedig gyorsan elfogyasztottam. Meredten bámultam magam elé, mert csak a holnapi napra tudtam gondolni. Később felhívtam Selenát és eldöntöttük, hogy rendezünk egy utolsó városnéző napot.  A bátyámnak hagytam egy levelet, amelyben ez állt:

"Jó reggelt Chris!
Ne ijedj meg, mert nem találsz itthon. Elmentem Selenával várost nézni, hogy legalább utoljára láthassam magam előtt Glasgowot. A reggelidet a hűtőben találod. Délután találkozunk!
Ashley"

Selenával az egész várost bejártuk, és egészen estére értünk haza. Elmondta, hogy Chris beszélt az édesanyjával, aki örömmel engedi el lányát, hiszen elég felelősségtudatosnak érzi. Végülis örültem, hogy együtt megyünk Londonba. Kezdett megvilágosodni előttem a dolgok pozitív értelme is. Jó volt 'utoljára' látni Glasgowot...Nagyon hiányozni fog, megmondom őszintén de már kezdek beletörődni. Este már nyugodtabban hajtottam álomra a fejemet, hiszen nem tudhatom előre milyen események várnak rám Londonban, de remélem, hogy óriási kaland lesz és hogy soha nem fogom elfelejteni.

1. rész - Teljes homály

Sziasztok! Meghoztam az első részt. :)) A vége kissé szomorkás, és megmondom őszintén, hogy a fejezet sem valami izgalmas. Azért remélem tetszeni fog! ;) Jó olvasást! <3



1. rész - Teljes homály


Reggel korábban keltem az átlagosnál...Még csak fél hét múlt, amikor kikászálódtam az ágyamból és elindultam a fürdőszoba irányába. Illedelmesen bekopogtam, de mivel nem szólt ki senki, ezért benyitottam és halkan becsuktam magam mögött az ajtót. A tükör elé álltam és körülbelül öt percig bambultam önmagamat. Nem tudom, hogy talán a kócos hajam, a karikás szemeim vagy esetleg a sápadt arcom lehetett olyan érdekes, de mindenesetre csak néztem ki a fejemből. A hatásszünet után elővettem a fogkefémet, megmosakodtam, megfésülködtem, egy leheletnyi sminket varázsoltam az arcomra és visszamentem a szobámba. Az ablakredőny aprócska résein egy kis fény szűrődött be a szobámba. Csendes és nyugodt reggel volt. Még a madarak sem csicseregtek az utcán...Semmi hang. Hát, igen...Ilyen az én szeretett kisvárosom Glasgow. Odamentem a szekrényemhez és kinyitottam. Fogalmam sem volt mit vegyek fel, de a hosszú gondolkodás után egy kissé fodros blúz, csőfarmer és egy fehér sportcipő mellett döntöttem. Egyszerű és teljesen laza szerelés. Mikor lementem a konyhába megakadt a szemem anyukám kedvenc kenyérsütőjén. Mindig ránézek, és visszagondolok a 'régi időkre'. Tudom, ilyen korban  furcsa ilyet mondani, de én már megszoktam...Borzasztóan hiányoznak és tudom, hogy ez ellen már nem tehetek semmit. Ami megtörtént, az megtörtént. Próbálom felnőtt fejjel felfogni ezt a tényt, ahogy azt a bátyám teszi. Már éppen kezdtem volna elkészíteni a reggelit, amikor egy hang szólalt meg a hátam mögül:
-Jó reggelt hugi! - köszöntött álmos hangon a bátyám, Chris.
-Reggelt, Chris! - húztam halvány mosolyra a számat.
-Mit készítessz? - kérdezte tőlem, miközben leült az ebédlőasztalunkhoz.
-Csak pirítóst...Te is szeretnél? - kérdeztem udvariasan.
-Nem, köszi. Elég nekem most egy kávé is...-mosolygott rám.
-Rendben, te tudod. - mosolyogtam vissza és el kezdtem készíteni a reggelimet.
Mire megettem, már hét óra volt és ráeszméltem, hogy indulom kéne.
-Ömm...Azt hiszem nekem mostmár indulnom kellene, ugyanis ha nem sietek még elkésem a suliból. - törtem meg a csendet.
-Jó, menj csak. Aztán vigyázz magadra! - kacsintott rám Chris, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Kimentem a bejárati ajtón és a kapunk előtt megpillantottam a legjobb barátnőmet, Selenat.
-Szia Sel! - integettem neki.
Ő épp a földet bámulta, és egy követ rugdosott ide-oda, de amikor meghallotta a hangom, ösztönösen felnézett.
-Ash! Jó reggelt! - mosolygott jókedvűen, én pedig viszonoztam, majd elindultunk a suli felé.
-Hogy aludtál? - kérdezte.
-Mióta szoktál ilyeneket kérdezni? - nevettem el magam.
-Ugyanmár! Udvarias vagyok, tudod. - vigyorgott rám.
-Te? Udvarias? Ne szórakozz velem Sel! Már 14 éve ismerlek...Engem nem tudsz átverni. - kacsintottam rá.
-Ennyire kiszámítható lennék? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Nekem az vagy...Lehet, hogy másnak nem. - kuncogtam.
Kis idő múlva megálltunk egy újonnan festett, de ugyanakkor régies stílusú épület előtt. Ez az iskolánk. A második otthonunk...Igazán kötődünk hozzá, mert otthonos és igazán kedves a számunkra. Bementünk, és kezdődhetett a nap!

------

Az idő csak úgy elszállt. Ilyen is ritkán van, de mint már említettem, ebben az iskolában mindig jól érzem magam. Kiléptünk az épületből és elindultunk hazafelé.
Glasgow utcái igazán forgalmasak, de egyben olyan nyugodtak is...Furcsa, de igaz. Igazi péntek délután! Éppen hazafelé sétáltunk, amikor Selenának megcsörrent a telefonja. A kedvenc fiúbandájára csörgött, a One Direction-re...
-Szia anya! -szólt bele vidáman a készülékbe. -Ömm...Rendben, megkérdezem. Jó, szia! - köszönt el, majd letette. - Anyu azt kérdezi, hogy nagy baj lenne -e, ha ma ott aludnék.
-Dehogyis! A bátyámat biztosan nem zavarja, én pedig örülök, ha veled lehetek! - mosolyogtam rá.
-Köszönöm! - mondta, majd átölelt - Én is szeretek veled lenni! - kacsintott.
Először felmentünk Selhez a cuccaiért. A szobája egy kissé rendetlen, mint mindig. Jellegzetes lila falak, tele poszterrel, a rengeteg ruha az ágyra dobálva és a megrakatlan ágynemű.
-Indulthatunk! - mondta, miközben én azon gondolkoztam, nem fogalmaztam -e kicsit gyengéden, mikor azt mondtam, hogy Sel szobája KISSÉ rendetlen...
-Szép a szobád! - mosolyogtam rá gúnyosan.
-Héj! Majd rendet rakok...-ütött hátba olyan barátnősen. Erre felnevettem.
Visszamentünk hozzám, és a konyhában a bátyám ült.
-Szia Chris! - köszönt boldogan Sel.
-Sziasztok...Hát, te? - nézett csodálkozva Chris.
-Itt alszik..Ugye nem gond? - kérdeztem a bátyámtól.
-Dehogyis. -mondta, és az asztalra tett leveleket bontogatta.
Már éppen indultunk volna fel az emeletre, amikor Chris utánunk szólt.
-Hé, lányok! - kiáltott, erre mi megfordultunk. -Jött egy levél a sulitoktól. Megnézitek? - kérdezte mosolyogva. Mindketten bólintottunk, és egy emberként ültünk le az asztalhoz.
Miközben a levelet olvastam egyre gondterheltebb lett az arcom...Ugyanis ez állt benne:

"Kedves Sandler család!
 Kellemetlen hírrel fordulunk Önökhöz, akárcsak a többi, iskolánkban tanuló diákhoz. Sajnálattal közöljük, hogy a Bradford Középiskola véglegesen bezárja kapuit. Ezt a döntést az anyagi gondok miatt kellett bevezetnünk. Az átiratkozásért (ami igen kevés helyen lehetséges ebben a városban) nem vállalunk felelősséget.
Köszönjük megértésüket!
Bradford Középiskola"

-Hogy micsoda? - kérdezte felháborodottan Sel.
-Én ezt nem értem...-nézett ránk Chris.
Én csak némán ültem és a lapot bámultam...2 percig bírtam majd kiszakadt belőlem a sírás.
-Ash, jól vagy? - simogatta meg a vállamat Sel.
-Nem...-zokogtam. - Nem vagyok jól...Mi lesz velünk? Már nem bírom ezt a sok változást...Egyszerűen nem bírom tovább! - mondtam, és közben nagyokat szipogtam.
-Nyugodj meg, hugi! Kitalálunk valamit...-nyugtatott Chris, de hogy őszinte legyek, most semmi sem segített rajtam. Megtöröltem a szemeimet és felmentem Sellel az emeletre. Este teljesen nyugtalanul aludtam el, és az egész éjszakát végig forgolódtam...Semmi más nem járt a fejemben, csak az iskola és az, hogy lehetséges, hogy itt kell hagynom magam mögött a várost. Ahol születtem, ahol felnőttem és ahol még most is élek. Olyan érzés, mintha magam mögött kéne hagynom az egész múltamat.

Bevezetés

Sziasztok! Meghoztam a 'Bevezetőt'. Ez a rövidke 'fejezet' nagyjából elmeséli az előzményeket és azokat a dolgokat, amik beindítják majd a történetet. :) Nem is húzom tovább az időt, remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :)

Bevezetés

Ne csak álmodj, higgy benne és váltsd valóra...-Ez az a mondat ami idáig juttatott. Engem, egy egyszerű 17 éves lányt, Ashley Sandler-t. Több évig kerestem a helyemet a világban. Ugyan mostmár boldognak érzem magam, annak ellenére is, hogy a szüleim fél éve balesetben "itt hagytak" engem és a bátyámat, aki most tölti be a 21. életévét. Az utóbbi nehéz időszakban viszont nem csak a bátyám állt végig mellettem, hanem a legjobb barátnőm is, -akit egyébként a testvéremnek is tekintek- Selena Brightmore. Önmagamra visszatérve jelenpillanatban Glasgowban élek, Angliában. Szép, egyszerű és otthonos. Nagyon szeretem, és kötődöm is ehhez a helyhez. Itt vannak a barátaim, az iskolám és minden más dolog amit szeretek...De a szüleim halála utáni második legrosszabb dolog most következett be az életem során. Itt kell hagynom az "otthonomat", a barátaimat és egyszerűen mindent ami idáig a legfontosabb volt az életemben. Csak egyszerűen hátat kell fordítanom és elmennem...Ez nagyon nehéz. A régi iskolámat 1 héten belül véglegesen bezárják, és az itteni rendszer miatt még átiratkozás sincs. Teljesen más tájakra kell "tévednem" Angliában, és kiderült, hogy még a bátyám sem tarthat velem, ugyanis neki van egy állandó munkahelye, amit nem hagyhat itt. Az úticélom London, de nem egyedül...Selena is velem tart, és ez az egyetlen gondolat ami teljesen megnyugtat engem az előttünk álló útra tekintve.